Skip to content
Nt.M. Samael Aun Weor: Gnózis - Pszichológia - Alkímia - Asztrológia - Meditáció - Kabbala
A szeretet a legnemesebb vallás.

A művészet

Nyomtatás E-mail
Írta: VOPUS   

Ahogy az emberi lény zuhan az involúció és a degeneráció útján, egyre inkább materialistává válik, és az érzékei is romlanak, degenerálódnak.

Festészet

Eszünkbe juthat egy babilóniai iskola, amely minden, a szaglással kapcsolatos dolog tanulmányozásának volt szentelve. Nekik volt egy jeligéjük, amely így szólt: „Keresd az igazságot a fagyos hideg hatásának pillanatából és a felbomló meleg meleg hatásának pillanatából származó illatok árnyalataiban”.

Ezt az iskolát egy nagyon borzalmas vezető gyötörte és tette tönkre. Ez a vezető nagyon zavaros üzleteket kötött, és ezen iskola tagjai közvetett módon hamarosan leleplezték.

A fantasztikus fejlett szaglásuk által, ezen iskola tanítványai sok olyan dologról szereztek tudomást, ami a kormány vezetőinek kényelmetlen volt.

Egy másik fontos iskola volt Babilonban a Festők Iskolája. Ennek a jeligéje így szólt: „Találd meg és magyarázd meg az igazságot, csupán a fehér és fekete közötti árnyalatok segítségével”.

Azokban az időkben, az említett iskola tagjai a legnagyobb természetességgel és nehézségek nélkül voltak képesek használni a szürkének mintegy ötezer árnyalatát.

A babiloni időktől a mai keserű napjainkig, amelyben csoda, hogy élünk, az emberi érzékek rettentően elkorcsosultak a materializmusnak köszönhetően, amelyet Marx a dialektikájából kölcsönzött álokoskodással igazol.

Az én a halálon túl is továbbél, és továbböröklődik az utódainkban. Az én bonyolódik a materialista tapasztalatokkal, és megerősödik az emberi adottságok kárára.

A századok folyamán az én felerősödött, az emberi képességek pedig napról napra degenerálódtak.

Táncoló dervisek

A szent táncok, például, igazi, üzeneteket átadó könyvek voltak, melyek rejtve közvetíttek bizonyos transzcendentális kozmikus ismereteket. A dervistáncosok, nem hagyták figyelmen kívül a "hét kísértést" kölcsönös kiegyensúlyozva az élő szervezeteket.

Az antik táncosnők ismerték a test hét különböző részét, és jól ismerték a mozgás hét különböző vonalának mibenlétét. A szent táncosnők jól tudták, hogy a mozgás hét vonalának mindegyike tartalmaz hét dinamikus koncentrációs pontot.

Babilon, Görögország és Egyiptom táncosnői, nem tagadták, hogy mindez a táncoló atomban kristályosodik ki, és a gigantikus bolygóban, amely a kozmikus gravitációs középpontja körül táncol.

Egyiptom

Ha feltalálnánk egy olyan gépet, amely hajszálra pontosan tudná utánozni a Naprendszerünk hét bolygójának összes mozgását a Nap körül, csodálattal fedeznénk fel a dervistáncosok titkát. Valójában, a dervistáncosok tökéletesen utánozzák az összes bolygó mozgását a Nap körül.

Egyiptom, Babilon, Görögország, stb., idejéből való szent táncok még tovább mennek, és hatalmas antropo-genetikai, pszicho-biológiai, matematikai, stb., kozmikus igazságokat közvetítenek.

Mikor Babilonban kezdtek megjelenni az ateizmus, szkepticizmus és materializmus első jelei, az öt érzék degenerálódása borzasztóan felgyorsult.

Teljességgel bizonyított, hogy olyanok vagyunk, amint gondolkodunk, és ha materialistaként gondolkodunk, akkor degenerálódunk és betokosodunk. Marx Marx egy megbocsájthatatlan bűnt követett el, megfosztotta az emberiséget a szellemi értékektől. A marxizmus szabadította el a vallási üldöztetést. A marxizmus az emberiséget teljes hanyatlásba döntötte.

A marxista-materialista eszmék mindenhová beszivárogtak, az iskolába és az otthonokba, a templomba és a munkahelyekre, stb. Az új generáció művészei a dialektikus materializmus igazi védelmezőivé váltak. Az ultramodern művészetből minden csepp spiritualitás kiveszett.

A modern művészek már semmit sem tudnak a “Hetes Törvényéről”, már semmit sem tudnak a Kozmikus Drámákról, már semmit sem tudnak az antik misztériumok Szent Táncairól.

Ezen sötét lények kifosztották a színházat és a színpadot, gyalázatos módon megszentségtelenítették, teljességgel elzüllesztették. A szombat, a színház napja, a misztériumok napja nagyon népszerű volt az antik templomokban. Akkoriban csodálatos Kozmikus Drámákat mutattak be.

Egyiptomi művészet

A dráma szolgált arra, hogy a beavatottak számára értékes ismereteket közvetítsen. A drámán keresztül közvetítették a beavatottaknak a Lény különböző megtapasztalási és megjelenési formáit.

A drámák közül a Kozmikus Krisztusé a legősibb. A beavatottak nagyon jól tudták, hogy mindegyikünknek az említett dráma Krisztusává kell válnunk, ha valóban az Emberfeletti Ember Királyságára törekszünk.

A kozmikus drámák a Hetes Törvényén alapulnak. Bizonyos intelligens eltérést az említett törvénytől azért alkalmaztak, hogy a neofitának transzcendentális ismeretet közvetítsenek.

Jól ismert a zenében, hogy bizonyos hangok boldogságot képesek okozni a gondolkodás központjában; mások sértettséget képesek létrehozni az érzékeny központban, és végezetül, megint mások jámborságot képesek okozni a mozgás központban.

Valójában soha nem hagytuk figyelmen kívül az ősi Hierofánsokat, melyek szerint a teljes ismeretet csakis a három aggyal együttesen tudjuk megszerezni, egyetlen agy nem képes teljes információt nyújtani.

Görögország

A szent tánc és a kozmikus dráma, bölcsen ötvözve a zenével, arra szolgált, hogy a neofita részére, hatalmas kozmo-genetikai, pszicho-biológiai, fizikai-kémiai, metafizikai, stb. típusú ősi ismereteket nyújtson.

Hasonlóan meg kell említenünk itt a szobrászatot is. Ez más időkben elképesztő volt. A kemény kőbe vésett allegorikus lények tárják fel azt, hogy az ősi Mesterek mindig is ismerték a “Hetes Törvényét”.

A művészet egyiptomban

Emlékezzünk a gízei Szfinxre, Egyiptomból. A természet négy eleméről beszél nekünk, és az Emberfeletti Ember négy alapvető feltételéről.

A Második Világháború után megszületett az egzisztencialista filozófia és művészet. Mikor megláttuk az egzisztencialista színészeket a színpadon, arra a következtetésre jutottunk, hogy valóságos mániákus és züllött betegek.

Ha a marxizmus tovább terjed, az emberi lények végül teljesen el fogják veszíteni az öt érzéküket, a degeneráció ezen folyamatában.

A megfigyelés és a tapasztalat már bebizonyította, hogy a spirituális értékek hiánya degenerációhoz vezet.

Zene, táncok

A jelenlegi festészet, zene, szobrászat, színjáték, stb., csakis a degenerálódás termékei.

A színdarabokban már nem jelennek meg a más idők beavatottjai, a szent táncosnők, a fenséges idők igazi művészei. Most a színpadon csak beteg automaták, degenerált énekesek, ok nélküli lázadók, stb. jelennek meg.

Az ultramodern színházak, az egyiptomi, görög, indiai, stb., nagy misztériumok szent színházainak ellentétei.

A modern művészet

A mostani idők művészete sötét, a Fény ellentéte, és a modern művészek is sötétek. A szürrealista és marxista festészet, az ultramodern szobrászat, az afrokubai zene és a modern balerinák az emberi degeneráció gyümölcsei.

Az új generáció fiai és lányai a három degenerálódott agyukon keresztül kapják a szükséges információt, ahhoz, hogy szélhámosokká, tolvajokká, gyilkosokká, banditákká, homoszexuálisokká, prostituáltakká, stb., váljanak.

Senki sem tesz semmit, hogy véget vessen ennek a rossz művészetnek, és minden egy végső katasztrófa felé sodródik a Dialektika Forradalmának hiánya miatt.

A dialektika forradalma, A művészet című fejezet, Samael Aun Weor

A művészet - Egyiptom, Táncok, Görögország, Marx, Dervisek
 
< A zene és az emberi akarat