A Tudat Álma

Írta: VOPUS   
A tudat álma

A Pozitív Tisztánlátó akarata szerint tudja kezelni Képességét; a Negatív Tisztánlátó, akarata nélkül lát, és ezáltal a Sötétek mindig megtévesztik.

A Pozitív Látnoki Képességet csak azok a Lelkek birtokolják, akik az érzékek feletti világban Tudatosan Élnek, azok, akik folytonos Tudattal rendelkeznek. A Médiumok és a Látnokok nem jók ilyen típusú kutatásokra, kiegyensúlyozatlanok, és kutatásaik, a legjobb esetben is, állandóan kudarcba fulladnak.

Mindebben van valami nagyon komoly; szeretnék nyomatékosan utalni a "Tudat Álmára".

A Négy Evangélium hangsúlyozza a Felébredés szükségességét, de sajnos az emberek azt feltételezik, hogy már "ébren" vannak.

Tovább ront a helyzeten a túlzottan pszichés egyénekből álló csoportok létezése, aki persze nem csak alszanak, hanem ráadásul azt álmodják, hogy "ébren" vannak.

Az ilyen emberek önmagukat "látnoknak" nevezik és túl veszélyesekké válnak, mert kivetítik másokra az álmaikat, hallucinációikat és őrültségeiket; pontosan azok, akik másokra olyan bűncselekményeket tukmálnak rá, amiket ezek nem követtek el és felborították mások nyugodt életét.

Nyilvánvaló, hogy meg kell érteni, mi nem a valódi Látnokok ellen beszélünk, most csak azokra utalunk, akik hallucinálnak, akik célt tévesztettek, akik álmodják, hogy "ébren" vannak.

Öt fajta Látnoki Megítélés létezik: Szupra-tudatos - Tudat feletti, Tudatos, Tudattalan, Infra-Tudatos és Tudatalatti. A törvényszéki pszichiátriának különböző Bii-tipológiai formái vannak.

Minden egyes személyiség a sajátos, Egyedi Pszichopatológiai Diagnosztikája szerint reagál a Látnoki Érzékelésre.

Létezik a normál Paranoid, Súlyos paranoid, a skizofrén, heves, hirtelen és félelmetes reakciókkal. Vannak kettős személyiségű Neuraszténiás betegek, fogyatékosok (a közönséges gyilkos, az epileptikus, a túlérzékeny típusú Szkizoid, epileptikus, genotípusi alappal)

Egy látnok, kulturális és mindenfajta szellemi fegyelem nélkül, közönséges bűnözővé fajul. A Neuraszténiás látnokok, a skizofrének, a fogyatékosok, a túlérzékeny Szkizoidok és epilepsziások, kényszerítő és Kóros Szuggesztióba esnek, Babonás Üldözési Mániába, stb., amely a bűnözés szakadékába viszi őket.

A tudat álma, Mitománia, Ébredés

A látnoki képesség pozitív kifejlesztéséhez szükséges egy szellemi kultúrát birtokolni. A csakrák kifejlesztéséhez, az Asztrális Test Rejtett Képességei megkövetelik a szellemi fegyelmet.

Mielőtt az okkult képességek kifejlődnek, tanulmányoznunk kell magunkat, és fel kell állítanunk egy pszichopatológia diagnózist a saját személyiségünkről, hogy felfedezzük a saját Pszicho-bio-tipológiai Énünket.

A szellemi kultúrával meg kell reformálnunk magunkat. Szükségünk van egy Oktatói Pszichoterápiára, hogy Megreformáljuk magunkat és Felébresszük a Tudatot.

Mély fájdalommal nyert bizonyítást, hogy az ezoterikus bukás okát, az igazat megvallva, a Tudat Álma okozza. Sok őszinte gnosztikus hívő, az Igazság szerelmesei, elbuknak emiatt a sajnálatra méltó Alvó Tudatállapot miatt.

Az ókorban a Nagy Arkánumot, a Maithunát, a Szex-jógát, csakis azoknak a beavatottaknak tanították meg, akik felébresztették a Tudatukat; a Hierofánsok jól tudták, hogy az alvó tanítványok előbb-utóbb elhagyjáka Kilencedik Szféra munkáját.

És a legrosszabb az egészben az, hogy ezek a hajótöröttek becsapják magukat azzal, hogy a legjobbat gondolják saját magukról. Majdnem mindig beleesnek, úgy, mint a prostituáltak, egy új kis iskola karjaiba, amely valamilyen vigaszt nyújt nekik, majd olyan közhelyeket mondanak, mint például: "Én nem követem a gnosztikus tanításokat, mert ezek megkövetelnek egy párt, és ez valami személyre szóló, a felszabadulás, a munka, olyan dolog, amit egyedül kell keresni".

A tudat álma, Evolúció, Ébredés, Érzékfeletti világok

Természetesen ezeknek az önvigasztaló és önbecsülő szavaknak a célja csupán az önigazolás.

Ha ezek a szegény emberek felébresztenék a Tudatukat, saját maguk ellenőrizhetnék, hogy "amint fent úgy lent is" és fordítva; közvetlenül megtapasztalnák a rideg valóságot; pontosan megértenék a szomorú állapotukat, amiben vannak; megértenék a Maithuna szükségességét, hogy megalkossák a Szoláris Testeket, a Lélek esküvői ruháit, és így elérnék, a "második születést", amiről a Nagy Kabír, Jézus beszélt Nikodémusz Rabbinak.

De e mintaképei a bölcsességnek alszanak, és valójában nem képesek ellenőrizni, hogy ők maguk "Lunáris Rongyokat" viselnek, hogy letörtek és szerencsétlenek.

Az álmodozók, az álomba merültek, feltételezik, hogy ébren vannak; nemcsak saját magukat bántják, de felebarátaiknak is komoly károkat okoznak.

Úgy gondolom, hogy az őszinte félrevezetett, az alvó, aki álmodja, hogy felébredt, a Mitomániás, aki saját magát szuper-transzcendensek hiszi, a hallucináló, aki Megvilágosodottnak titulálja magát, igazából sokkal több kárt okozhat és okoz az emberiségnek, mint az, aki élete során soha nem lépett be tanulmányainkba.

Nagyon kemény nyelven beszélünk, azonban biztos lehet benne, kedves olvasó, hogy sok alvó, hallucináló, miután elolvasta ezeket a sorokat, ahelyett, hogy egy pillanatra megállna, hogy elgondolkodjon, korrigáljon és rektifikálódjon, csakis olyan módon közelednek szavaimhoz, hogy szemmel látható szándékkal dokumentálják ostobaságaikat.

A szegény emberi hangyaboly szerencsétlenségére, a szegény embereknek van egy igen rossz titkáruk, aki elferdíti a gnosztikus tanításokat, ezzel a Többes Én-re, a Sajátmagamra utalok.

A legviccesebb dolog az, ahogyan Mefisztó Szentnek álcázta magát, egyértelmű, hogy az Egó örömmel veszi, ha oltárokra helyezik és imádják őt.

Szánalmasnak tűnik, nyilván, teljesen megérteni, hogy míg a Tudat a Többes Én palackjában marad, nemcsak alszik, de ami még rosszabb, néha ízléstelenül azt álmodja, hogy ébren van.

A legrosszabb fajta őrület a Mitománia és a hallucinációk kombinációja.

A Tudat Álma, Mitomániás, Látnok

A Mitomán típus az, aki feltételezi, hogy Isten, aki felsőbbrendűnek érzi magát, aki vágyik rá, hogy az egész világ imádja.

Ebbe az osztályba esők, ezt a cikket olvasva, másokra illesztik szavaimat, és magukról azt gondolják, hogy már feloldották az Ént, annak ellenére, hogy náluk az robusztusabb, mint egy gorilla.

Amikor egy alvó Mitomániás a Küklopszok Kovácsműhelyében dolgozik, biztosak lehetnek benne, hogy hamarosan elhagyja a munkát, mondván: "Már elértem a Második Születést; megszabadultam, lemondtam a Nirvánáról, az emberiség iránt érzett szeretetből, Isten vagyok".

Ijesztő látni a Mitomániásokat, az alvó hallucinálókat, őrültségeket prédikálva, felebarátaikat rágalmazva, másokat fekete mágusoknak minősítve, és így tovább. Ez szörnyű: Ördögök, ördögöket ítélnek! Nem akarják megérteni a tökéletesség mindezen mintaképei, hogy ebben a fájdalmas világban, amiben élünk, szinte lehetetlen valaha is egy szentet találni.

Minden mágus többé-kevésbé "fekete", semmilyen módon nem lehet fehér, amíg az ördög, a Többes-Én, a testben van. Az, hogy valaki bolyongva mondja, hogy ez és ez bukott, minden bizonnyal egy gusztustalan vicc, mert ebben a világban mindenki bukott.

Mások rágalmazása és az otthonok szétzúzása, hamis próféciákkal, a hallucinálókra jellemző, azon emberekre, akik álmodják, hogy ébren vannak.

Ha valaki igazán fel akarja Ébreszteni önmagát, amit azután döntött el, hogy pillanatról pillanatra "meghalt", aki mélyen gyakorolja a meditációt, amely megszabadít az elmétől.

Ide, a Gnosztikus Mozgalom Patriarkális Székhelyébe, állandóan érkeznek a levelek a sok alvótól, mondván: "Az én feleségem, vagy ez és ez, stb. igen fejlett, egy elég idős Lélek, stb."

Ezek a szegény alvók, akik így beszélnek, hiszik, hogy az idő és az Evolúció képes felébreszteni, megvalósítani, a Végső Megszabaduláshoz juttatni őket. Nem akarják megérteni ezek az embereket, hogy az Evolúció és az ikertestvére, az Involúció, két törvény, amelyek kizárólag mechanikus jellegűek, amelyek mindenben harmonikusan és koordináltan dolgoznak. Amikor valaki felébreszti a Tudatot, megérti annak szükségességét, hogy felszabadítsa magát ezek alól a törvények alól, és a Forradalom Útjára lép.

A Tudat Álma, Látnok, Ébredés, Érzékfeletti világok

Felébredt embereket akarunk, állhatatosakat, forradalmiakat; semmilyen formában nem fogadunk el összefüggéstelen, homályos, pontatlan, unalmas, íztelen, szagtalan közhelyeket stb. Óvatosak és éberek kell legyünk, mint az őrszem háborús időkben. Embereket akarunk, akik dolgoznak a Tudat Forradalmának Három Tényezőjével; őszintén sajnáljuk azt a sok őszinte megtévesztett alvót, aki csak egy tényezővel dolgozik, sajnos, sok esetben rosszul.

Meg kell értenünk, mik vagyunk: szegény alvó állatok, az Egó által irányított gépek...

Nt.M. Samael Aun Weor különböző művei

“Elengedhetetlen, hogy az ALVÓ FELÉBREDJEN a Belső Világokban, mielőtt képessé vállna MEGFELELŐ KUTATÓJA lenni a FELSŐ VILÁGOKNAK.”

“Minden hiteles Exoterikus és Ezoterikus kutatás része az állapot TÖKÉLETES FELÜGYELETE. Hogy ezeket a világokat kutassuk, LOGIKUS GONDOLKODÁS és PONTOS FOGALMAK szükségesek.”

A tudat álma, Samael Aun weor, látnok