A Kabbala forrásai

KABBALA – etimológia és értelmezések

A „kabbala” szó, egyes kutatók szerint, a héber „QUEBIL”  vagy a káld „KABBALAH” szavakból eredhet.

Amennyiben a zsidó eredetet vesszük alapul, akkor legfőképpen arra a formájára utalunk, amelyikben a középkori Európa fogadta el: ÉRTELMEZÉS; ha pedig káld eredetű a szó, akkor a Kabbalát egy MÁGIKUS TUDOMÁNYKÉNT vagy a MÁGIA TUDOMÁNYAKÉNT határozzuk meg.

Az ÉRTELMEZÉS jelentésre utalva, természetesen feltesszük a kérdést: Minek az értelmezése? A Gnózisban, a kabbalai elemzések által tanulmányozhatjuk bármely vallási áramlat bármely szövegét, mert minden vallás egyetlen etalon mintamértéke után készült, ami maga a Kabbala. Megfigyelhetjük, hogy minden vallási szövegben beszélnek bizonyos szimbólumokról, mágikus szavakról, számokról, és mindezek beleillenek a Kabbala különböző áramlataiba. A középkorban pedig a zsidó rabbik közül sokan valóban ezoteristák voltak, és őket tartották a legalkalmasabbnak a legnehezebben értelmezhető könyvek leghomályosabb részeinek értelmezésére, mint amilyen az Ótestamentum is. Mindent, ami Mózes ötödik könyvéhez (deuteronomium), a Leviták könyvéhez, a Teremtés könyvéhez, a Kivonulás könyvéhez (Exodus), a Számok könyvéhez (Numeri) tartozik, az emberek szó szerint értelmeznek, és egy ilyen értelmezésben pedig nincs semmiféle jelentésük.

A MÁGIA TUDOMÁNYA értelmezés megközelítésében az ezoterikus tanítások és misztikus gyakorlatok gyűjteményéről beszélünk, ideértve a szent neveket, invokációkat, a numerológiát, a ceremoniális és mágikus elemeket.

A szónak mindkét felvetett eredete ugyanarra fordítható, jelentésük: HAGYOMÁNY. Tudjuk, hogy a Bibliában vannak homályos részek, amelyeket értelmezni, tisztázni kell; ezt az értelmezést az egyházban a HAGYOMÁNY alkotja.

A Kabbalista hagyományok szerint a tanításokat élő szóban adták át a zsidó Pátriárkák, Próféták és Bölcsek (héberül: Ávót), azzal az eshetőséggel, hogy később beleszövődjenek az írásokba és a héber vallási kultúrába. Ebből a szemszögből pedig a Kabbala, Kr. E. a X. században egy nyitott tanítás volt, amelyet több, mint egymillió ember gyakorolt az ősi Izraelben; tehát vannak erőteljes, objektív történelmi bizonyítékok, amelyek alátámasztják ezt a tézist. Az idegen hódítások az akkori zsidó szellemi vezetést, a Szanhedrint (Szynedrion) arra késztették, hogy rejtsék el ezt az ismeretet, tegyék titkossá, mivel attól tartottak, hogy helytelenül használnák, ha rossz kezekbe kerülne. A Szanhedrin vezetői azért is aggódtak még, hogyha a hódítások miatt kitelepített zsidók (a diaszpóra), a mesterek felügyelete és útmutatása nélkül gyakorolnák a Kabbalát, az tiltott utakra és hibás gyakorlatokhoz vezethetné azokat. Ennek eredményeképpen a Kabbala titkossá, tiltottá és ezoterikussá vált a Judaizmusban, két és félezer évre.

Így hát, a Zsidó Hit Kincstárának két szféráját figyelhetjük meg: az írott tanítás (különösen a Héber Bibliával társított szövegek – a Keresztény Biblia Ótestamentumának egy része), és a szóbeli tanítás (a Kabbalista tanítás).

KABBALA - Írott források

Két fő tanácsadó könyve volt a Kabbalistáknak: a SZÉFER JECIRÁ és a SZÉFER HA ZÓHÁR. Az elsőnek a neve: A TEREMTÉS KÖNYVE, a második neve pedig: A RAGYOGÁS KÖNYVE. Azt feltételezik, hogy a XII. és XIII. századok körül írták őket, azonban olyan hagyományokat ölelnek fel, amelyeknek a gyökerei egy másik, régebbi könyvben vannak, amelynek a neve: MISNA.

A MISNA

Egy olyan törvénybefoglalás, amely az írott és a szóbeli törvényeken és a zsidó iskolák hagyományain vagy határozatain alapszik. Az első olyan összeállítás, amelyet a teljes héber hagyományból alkottak. Mivel új-héber nyelven íródott, úgy tartják, hogy korszakunk első századaiban készült, azonban természetesen vannak benne utalások a Krisztus előtti zsidó hagyományokra is. Három változata van: a babilóniai MISNA TALMUD, a jeruzsálemi TALMUD és a SZABAD MISNA. Azonban tartalmában mindhárom egyezik.

Először i. sz. 200 körül szerkesztette meg Jehuda ha Nasi rabbi (Júdea Herceg). A rabbinikus judaizmus első fontos munkájának tartják, és az egyik fő forrása a rabbinikus vallási szövegeknek.

A hagyományos héber hitben a szóbeli Tan (Szóbeli Tóra), egy íratlan hagyomány volt, amelyet Isten adott egykor Mózesnek a Sinai Hegyen, és amely tisztázta a Törvény (Tóra) írott részét, azonban amely nem volt annak szövegébe foglalva.

A jelenlegi Misna hat rendből (un. Széder) áll, amelyek mindegyike hét és tizenkettő közötti számú traktátust (Masszichtót) tartalmaz, amelyek a maguk részéről pedig további 524 fejezetre (Peráqim) vannak felosztva, és ezeken belül pedig a tan szakaszai vagy versei találhatóak (Misnájót).

A misna szó (többesszáma: misnájót) szintén jelölheti még magának a műnek egyetlen bekezdését is, vagyis a Misna legkisebb alkotóegységét. Így pedig, a misnájót egy csoportjából áll egy pereq (fejezet), egy csoport peráqim (fejezetek) pedig egy masszichtótot alkot, és egy csoport masszichtót (traktátusok) alkot egy szédert (rendet); a Sász kifejezés (a Sissá szidré ha Misná rövidítése – „a Misna hat rendje”) pedig utalhat a teljes Misnára.

A hat rend a következő:

1. Első Rend: Zeraim („Magvak”) – tizenegy traktátus. A földműveléssel és az imádsággal kapcsolatos törvényeket tárgyalja;
2. Második Rend: Móéd („Ünnep”) – tizenkét traktátus. A Szombat és az Ünnepek törvényeit tárgyalja;
3. Harmadik Rend: Násim („Asszonyok”) – hét traktátus. A házassági törvénnyel és a válással kapcsolatos;
4. Negyedik Rend: Nezikin („Károk”) – tíz traktátus. A közjogi és büntető törvénykezéssel foglalkozik.
5. Ötödik Rend: Kodásim („Szentségek”) – tizenegy traktátus. A rituális áldozati kultuszról, a Templomról és az étrenddel kapcsolatos törvényekről beszél;
6. Hatodik Rend: Tohorót („Tisztaság”) – tizenkét traktátus. Ide tartoznak a tisztasági és a tisztátalansági törvények, ideértve a halottak tisztátalanságát, a papok megtisztulási rítusának törvényeit (kohánim), a „családi tisztasági törvények” (a menstruációval és szexualitással kapcsolatos törvények) és egyebek.

Mindegyik rendben (kivétel a Zeraim), a traktátusok a leghosszabbtól a legrövidebb felé vannak sorbarendezve, a fejezetek számának függvényében.

A GEMÁRA

A tiberiasi patriarchátus megszüntetésével kezdődően, az i. sz. I. és II. századoktól, a rabbinikus iskolák elkezdtek bezárni, a héber szellemi elitnek és a rabbinikus hagyománynak a Mezopotámia felé való elmozdulását okozva. A II. század végén kezdtek felemelkedni és tekintélyt nyerni Szúra és Pumbedita (Babilónia) misztikus iskolái. A mezopotámiai iskolák teljes tanbeli és jogi hatalmat kértek számukra. Ezen iskolák vezetőit nevezték Geonimnek.

A tanítványok mindenfelől érkeztek, hogy hónapokon keresztül hallgassák a rabbikat, akik leginkább a Misnával kapcsolatos magyarázatokat adtak. Mindezen, a Misnáról szóló magyarázatok gyűjteményét nevezik Gemárának, amelyet a Misna kiegészítésének tartanak, és a tiberiasi és babilóniai mesterek munkáinak eredménye.

A Gemárában vannak magyarázatok jogi, rituális és liturgikus témákról. Ezek pedig sokféle témát ölelnek fel, úgy mint: orvosi receptek (szimbolikus), földrajz, történelem, (beavatási) legendák, fabulák, fejtörők, rejtélyek, példák, anekdoták, kísérletek stb. Bizonyos, hogy egy nagy finomságú, ezoterikus bemutatót találhatunk itt. Úgyszintén, a csillagászatnak, különösen a kronológiai és naptári alkalmazásának, nagy jelentősége volt ezen tanulmányokban és magyarázatokban.

A TÓRA

A Törvény, és Mózes öt könyvét jelenti, vagyis a Pentateukhosz (pente = öt, teukhosz = tekercs), kiterjesztve pedig a teljes Héber Bibliát.

Etimológiája egy isteni válaszra utalhat; általában, és azért mert az isteni válaszok a papokon keresztül szólaltak meg, a papi oktatás jelentést is megkapta.

Habár a Tórában megvan a törvényhozás, pusztán „Törvénynek” fordítani lekicsinylés lenne. A legjobb megfelelő az „oktatás” vagy „megnyilatkozás” (Istentől). A Pentateukhoszt tartalmazó pergamen példányának a SZÉFER TÓRA nevet adták. Ezt neves írástudók másolták kézzel, akik különös figyelmet fordítottak az írásformára, és ezeket használják a Zsinagógákban, különösen a szombati (szabbati) liturgikus összejöveteleken. Ha a szerkesztésben egyetlen írásjelet is elvétettek, akkor eldobták az egész pergament, ha pedig végeztek egy példány másolásával, azt megünnepelték és különleges eseménynek tartották.

A TALMUD

A Misna és a Gemára egyesítése alkotja azt, amit Talmud néven ismerünk. Ez a Zsinagógák tantörzse vagy törvénykönyve, amelyet a Tóra által magyaráznak és egészítenek ki, de akár még helyettesítheti is azt. A hiteles zsidók számára a Tóra valódi értelme, legalábbis a rituális részben, megtalálható a Talmudban. Ez Palesztina és Babilónia Rabbinikus Tanítása öt századának gyümölcse.

Professzorok és doktorok (a rabbinikus tanításban) műve. Megpróbálja nekünk megtanítani és megmutatni a hagyományos doktrínát, és nem próbál új doktrínát teremteni, még ha ennek eredményét egy bonyolultabb doktrínának is gondolhatjuk. A szerkesztésben felhasznált nyelv általában a héber és a többé-kevésbé fejlett arámi.

A Talmud a Rabbinikus Zsidóság teljes igazságának pásztora és leírhatatlan törvénykönyve. A Talmud művét néhány rövid bibliai magyarázatokat tartalmazó munka egészíti ki, amelyeket független, vallásilag különálló értekezésekbe szerkesztettek.

TALMUD JERUSÁLMI (a palesztin Talmud)

Szeforisz, Tiberias és Cézárea palesztin központjaiban készítették. Héberül íródott és egyes részei pedig a Dániel és Ezsdrás könyveiben használthoz hasonló arámiul vannak. Szerzője Yochanan Rabbi (199-279), a tiberiasi akadémia vezetője. Mindazonáltal, a végleges szerkesztést a IV. században fejezték be.

TALMUD BÁVLI (a babilóniai Talmud)

Babilónia Szúra, Pumbedita és Nehardea városaiban adott tanításokat tartalmazza. Szintén héberül és a szírhez közeli arámi nyelven íródott. Majdnem teljes egészében Ászi rabbi szerkesztette, majd 499-ben fejezte be Ravina, aztán a VI. század kezdetén egészítette ki a Szavoraim (vélekedők) nevű csoport.

A babilóniai Talmud egy évszázaddal többet ölel fel a jeruzsálemihez képest, és mintegy ötször vastagabb, így ez a fontosabb a kettő közül, és a Rabbinikus Hagyomány vitathatatlan képviselőjének tartják. A két Talmud közti különbségeket megtalálhatjuk a különböző Gemárákban. A témákat „teljesebben” és mélyebben tárgyalják. A Biblia mellett, a zsidó vallásban ennek elismert a tekintélye. Számos magyarázat tárgya volt, amelyek közül híresebbek egy Troyes-i francia rabbi, Shlomo Yitzhaqi (1040-1105), ismertebb nevén Rashi írásai; szintén híresek még az un. „Toszafista” magyarázatok, amelyek szerzőinek többsége Rashi tanítványa volt (akiket Toszafistáknak neveztek).

A két Talmudot legelőször Velencében nyomtatta ki Daniel F. Bomberg, a babilóniait 1520–1523 között, a jeruzsálemit pedig 1523-1524 között; az elsőt Rashi és a Toszafisták megjegyzéseivel nyomtatták, a másodikat pedig megjegyzések nélkül. A későbbi kiadások általában megtartották az előzőek tördelését. A Talmudot megvádolták a kereszténység támadásával és azzal, hogy veszélyes erkölcsökről prédikál. Voltak nyilvános, sőt magasztos viták is (1242, Párizs), amelyeken a rabbik visszautasították a hamis értelmezéseket, azonban amelyeket követően megtiltották a Talmud tanulmányozását, és elrendelték annak az elkobzását és megsemmisítését. A XV. században egy német, keresztény bölcs, Reuchlin, nem csupán hevesen védte a Talmudot, de hirdette is a zsidó írások tanulmányozását.

A ZÓHÁR (Széfer ha Zóhár)

A Zóhár forrásai a héber bölcsesség alapjaihoz vezethetőek vissza: a Pentateukhosz, a Próféciák, Dániel és Énokh könyve, a Jelenések, a Talmud (Misná, Gemára és Haggada), a Midrásim, Gáon irodalma és a két könyv, amely megelőzte a Kabbalista elmélkedésben: a Széfer Jecirá és a Széfer há-Báhir.

A Zóhár kéziratára a végső pecsét a spanyol Ibériai-Félszigeten kellett kerüljön. Sokféle vallási elemet tartalmaz, amelyeket megalkotását megelőző időkből származó rabbik kellett, hogy bevezessenek. Azt is említik még, hogy a benne alkalmazott központozás meghaladja az első szerkesztésének feltételezett idejét.

Habár a Zóhárra vonatkozó pontos történelmi dátumok homályosak és vitatottak, az mégis elfogadott, hogy Leoni Mózes rabbi (1250-1305), a spanyol misztikus hozta nyilvánosságra a XIII. század végén.

A hit úgy tartja, hogy a Zóhárt angyalok hozták a földre, azzal a küldetéssel, hogy oktassák és tanítsák az embereket, mivel azok elvesztették eredendő nemességüket és nagyszerűségüket.

Feltételezik, hogy a Zóhár az Írások magyarázata által tárja fel Isten és a Teremtés titkait, egyúttal feltárva az Emberi Szellemre vonatkozó dolgokat is. A kéziratot arámi nyelven írták, és a stílusok különbözősége jellemzi, amely helyenként a Biblia ártatlan és parancsoló hangnemére emlékeztet, egyes régebbi részleteiben, míg máshol a Középkor újabb felfedezései nyilvánulnak meg.

A Zóhár beszédek, történetek és monológok formájában bontakozik ki, amelyek a  Pentateukhosz, az Énekek Éneke és Rúth Könyvének mondásait értelmezik. A Zóhár szövegei legnagyobb részének nincs címe. Amelyeket cím előz meg, azok önálló, igen különböző hosszúságú részek.