Skip to content
Nt.M. Samael Aun Weor: Gnózis - Pszichológia - Alkímia - Asztrológia - Meditáció - Kabbala
Az ismeret és megértés különböznek. Ezek közül az első az elméhez tartozik, míg a második a szívhez.
VOPUS | Gnózis arrow Gnosztikus antropológia arrow Sába királynőjének palotája

Sába királynőjének palotája

Nyomtatás E-mail
Írta: VOPUS   
Sába királynőjének palotája

Német régészek megtalálták Sába Királynőjének palotáját.

Az ősi Királyság, amelyet a Biblia és a Korán is említ, Etiópia közelében feküdt.

Német régészek Axum helységben, Etiópiában találtak rá Sába legendás királynője palotájának maradványaira; ezzel megoldódott az ókor egyik legnagyobb misztériuma- így jelentette be a felfedezést a Hamburgi Egyetem.

Kutatók egy csoportja, Helmut Ziegert professzor vezetésével, egy tavaszi terepmunka során találtak rá Sába királynőjének palotájára, amelyet az i. e. X. századra helyez az Axum-Dungur - írja az említett egyetem közleménye.

Salamon és Sába királynője

A közlemény kiemeli, hogy „ebben a palotában őrizhették egy ideig a Frigyládát”, amelyben, történelmi és vallási források szerint is, a két kőtáblát őrizték a Tízparancsolattal, amelyet Mózes a Sínai hegyen kapott Istentől. Sába királynőjének palotáját egy későbbi keresztény király palotája alatt találták meg.

A kutatások kiderítették, hogy Sába királynőjének első palotáját építése után elmozdították, és az építményt a Szíriusz csillag irányába nézve emelték újra – mondják a Hamburgi Egyetem régészei.

Feltételezik, hogy I. Menelik, Etiópia királya, Sába királynőjének és Salamon, Jeruzsálem királyának fia parancsolta a palota újraépítését, annak végső helyére. A német régészek feltételezik, hogy ebben a palotában volt egy oltár, amelyen a Frigyládát tarthatták, amely, a hagyomány szerint, egy akácfából készült láda volt, belül arannyal bevonva.

Sába királynőjének palotája- A Frigyláda

A német kutatók számos adománytárgyat találtak azon a helyen, ahol a szakértők szerint lennie kellett az oltárnak, ami egyértelmű jele a hely századokon átívelő, kiemelt fontosságának.

A Ziegert professzor körül kialakult csoport már 1999 óta tanulmányozza Axumban az etiópiai királyság és az etióp ortodox egyház kezdeteinek történetét.

A jelenlegi eredmények arra utalnak, hogy a Frigyládával, illetve a judaizmussal együtt érkezett Etiópiába Szóthisz kultusza, amely egészen az i. sz. VI. századig fennmaradt – mondják a német régészek.

Ez a kultusz az egyiptomi Sopdet istennőhöz, illetve a Szíriusz csillaghoz köthető, amely azt a szabályt vonja maga után, hogy „minden kegyhelynek ezen csillag születési helye felé kell mutatnia”, magyarázza az egyetemi közlemény.

Végül pedig, azt mondják, hogy az itt talált „szarvasmarha-áldozatok maradványai szintén jellemzőek” a Szíriusz kultuszára, amelyet Sába királynőjének leszármazottai gyakoroltak.

El Pais, 2008. 05. 08

Sába királynőjének palotája
 
< Atlasz és Atlanteotl   A Szfinx Atlantiszról származik >