Vezércikk    2012 - BABONA VAGY VALÓSÁG?

Krisztus a Tűz Tüze, a Láng Lángja, a Tűz Asztrális Kézjegye. Krisztus érkezése az ember szívébe gyökeresen átalakít minket.

Hiábavaló volna, hogy Krisztus ezerszer is megszülessen Betlehemben, ha nem születik meg a mi szívünkben is.

Még ha meg is halt, és harmadnapon fel is támadt a holtak közül, mindez hasztalan volna, ha nem halna meg és nem támadna fel bennünk is ugyanúgy.

Minden ősi vallás és kultúra magasztosan ünnepelte a Karácsonyt. A nahuák, maják, egyiptomiak, kelták stb., a Nap kultuszának hódoltak, de nem csupán a fizikai Napnak, hanem egy spirituális napnak, amely a Szoláris Logoszt jelképezi, a Második Logoszt, a Kozmikus Krisztust, amely az istenség felé haladó úton vezet minket.

Így hát minden vallásban megtalálhatjuk a krisztusi erő ábrázolását, és az mindig télen születik meg. Az mindig egy szeplőtelen fogantatás eredménye, amely az egyetemes Isten női ereje: ő az, aki a méhében hordozza a világokat fenntartó erőket. Minden nagy megvilágosodott egy szeplőtelen fogantatásból való. Gautama Buddha a Szűz fia; Krisna szintén egy (fekete) szűz gyümölcse; ugyanígy Jeshua születése sem lehetett kivétel.

Sajnos nem értették meg igazán mi is a Krisztus. Sokan azt feltételezik, hogy Krisztus kizárólag a Názáreti Jézus, és tévednek. A Názáreti Jézus, mint Ember, vagy jobban mondva Jeshuá Ben Pandirá, mint Ember, inkarnálta a Kozmikus Krisztust; de nem ő az egyetlen, aki megkapta ezt a Beavatást. Hermész Triszmegisztos, a háromszor nagyságos Íbisz Thot Isten, szintén inkarnálta. Keresztelő János is (akit sokan egyenesen Krisztusnak, a Felkentnek tartottak), kétségtelen, hogy inkarnálta … Krisztus a Személyiségen, az Egón és az Egyéniségen túl van; Krisztus (a valódi Ezoterizmusban) a Nap által jelképezett Szoláris Logosz. Ezért imádták az inkák a Napot; a nahuák a Nap kultuszának hódoltak, a maják szintén, az egyiptomiak ugyancsak, stb.

Krisztus a makrokozmoszban születik, és szintén meg kell születnie az ember-mikrokozmoszban. Az ősi Egyiptomban Ozirisz volt, Krisztus, és mindenki, aki megkapta ezt a krisztusi anyagot, ozirifikálttá változott. A Kaldeusoknál Ormuzd volt Krisztus, és mindenkit, aki magába olvasztotta, Ormuzd fiának neveztek. A régi aztékoknál Kecálkoatl volt a Krisztus. Mindenki, aki befogadta, egy újabb Kecálkoatl lett.

A krisztusi dráma mindenek előtt egy alkímiai-kabbalisztikus dráma, vagyis metafizikai. Mindenki, aki a titkos úthoz csatlakozik, az ember útjához, a negyedik úthoz, a saját krisztifikálására törekszik. A beavatott, aki ismeri a transzcendentális alkímia valódiságát, nagyon jól tudja, hogy a belső Nagy Mű az alkímia aranygyermekét szüli meg bennünk, amely, sokkal később, egy imádatra méltó, belső Nap-Királlyá változik át.

Azt mondják, hogy a „Három Mágus Király, egy Csillagtól vezetve, azért jött, hogy imádja …”. Bizonyosan nem érthető meg jól ez az idézet, anélkül, hogy ismernénk az Alkímiát, mert ez igazán alkímiai. Ez nem más, mint Salamon Pecsétje, a hatágú Csillag, a Szoláris Logosz jelképe… A felső háromszög a Ként jelképezi, vagyis a Tüzet. Az alsó pedig a Higanyt, a Vizet. A Szentlélek Tüze meg kell termékenyítse bennünk a Kaotikus Anyagot, hogy előbukkanjon az élet; meg kell termékenyítse a Titkos Filozófia Higanyát. A három Mágus Király, akik azért jöttek, hogy hódoljanak a Gyermeknek, a tökéletesedés szintjeit jelképezik a belső munkában. Őket egy csillag vezeti. Ez a csillag az Intimünk, az igazi benső lényünk, amely mindig rámosolygott mindenkire közülünk.

Nagyon hosszú utazások árán (nagyon hosszú alkímiai munkák), a Királyok találnak egy gyermeket, aki egy istállóban születik, ami arra mutat rá, hogy a krisztusi energia elkezdett fejlődni az ember belsőjében. A Szentírások világosan beszélnek „Betlehemről” és az „Istállóról”, amelyben ő megszületett. Ez a „Betlehemi Istálló” itt és most jelen van a bensőnkben. Pontosan ebben a Benső Istállóban laknak a Vágy Állatai, mindazon szenvedélyes Egók, amelyeket a pszichikumunkban hordozunk, a hibáink. A „Betlehem” név maga, egy ezoterikus név. Azon időkben, mikor a Nagy Kabír, Jézus, a világra jött, Betlehem faluja még nem létezett. Így hát mindez teljességgel szimbolikus. A szó gyökere, „BEL”, kaldeusi eredetű, jelentése pedig „Tűz Tornya”. Így hát maga a „Belén” (Betlehem spanyolul „Belén”) a „Tűz Tornya”…

Mikor a Beavatott a Szent Tűzzel dolgozik, mikor a Beavatott eltávolítja a benső természetéből a pszichikai aggregátumokat, mikor igazán véghezviszi a Nagy Művet, kétségtelen, hogy Krisztus alá fog szállni az Ember szívébe; ez egy nagy transzcendenciájú, kozmikus-emberi esemény. Az istállóban egy tehén és bika csillognak, Apis bikája. Ez a két állat szintén a ként és a higanyt jelképezik. A szamár az emberi értelmet jelképezi, amely megpróbálja megérteni ezt a drámát, de semmit sem ért meg.

Jézus, héberül, Jeshua, és Jeshua jelentése Megváltó; megváltói minőségében, a mi saját Jeshuánknak kell megszületnie ebben az istállóban, amelyet a bensőnkben hordozunk, hogy véghezvigyük a Nagy Művet, hogy felbukkanjon a Lelkünk, a Szellemünk mélyéről.

Az Evangéliumban a sokaság az Úr keresztre feszítését kéri. Ez a sokaság a mi hírneves „Egóink”. Mindannyiunk belsőjében személyek ezrei élnek, az: „Én Gyűlölök”, „Én Féltékeny vagyok”, „Én Irigy vagyok”, „Én Mohó vagyok” stb., vagyis ahány hibánk van, mindegyik hiba egy-egy különböző „Egó”. Ez a belső sokaság, amit magunkban hordozunk, a híres egóink, azok, akik kiáltják: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!”. Ami pedig a Három Árulót illeti, már tudjuk, hogy a Krisztusi Evangéliumban ők Júdás, Pilátus és Kajafás… Júdás a Vágy démona, Pilátus az Elme démona, Kajafás pedig a Rosszakarat démona.

A teljes Kozmikus Dráma, önmagában véve, fantasztikus, csodálatos, és valójában a Szív Karácsonyával kezdődik. Ami majd idővel következik, a Drámát tekintve, rendkívüli: Jézus el kell meneküljön Egyiptomba, mert Heródes kiadta a parancsot, hogy minden Gyermeket öljenek meg, és el kell meneküljön (viszont mindez teljesen szimbolikus). Jézus, József és Mária egy Fügefa (a jó és rossz tudásának fája) gyümölcseivel kell táplálkozzanak, és nagyon tiszta vizet isznak, amely a Fügéből ered (a Titkos Filozófia Higanya). A Benső Krisztus meg kell ölje bennünk az „egó”-t, az „én”-t. A vér, amit a mészárlás pillanatában ontanak, a Szent Tűz, aminek köszönhetően a Beavatott meg kell tisztuljon, meg kell Fehéredjen.

Aztán következnek a Nagy Mester csodálatos pillanatai. A Benső Krisztusnak mindig az Élet Vizein kell Haladnia, az igét prédikálva fel kell „nyissa” azok szemeit, akik nem látnak, hogy ők is lássák a Fényt, hogy megnyissa azok füleit, akik nem hallanak, hogy ők is hallgassák az igét (mikor az Úr felnőtt a Beavatott bensőjében, magához kell vegye a szót, hogy elmagyarázza másoknak, mi az út).

Egy bensőségesebb, mélyebb módon kell megérteni az Evangéliumot. Mindezek nem felelnek meg egy távoli múltnak, mindezeket itt és most kell megélnünk a bensőnkben.

Haszontalan volna Jézus születése Betlehemben, ha nem születne meg a mi szívünkben is. A benső Krisztusnak meg kell mentenie minket, de a mi bensőnkben kell ezt megtennie. Akik a Názáreti Jézus eljövetelét egy távoli jövőbe várják, tévednek. Krisztusnak most, belülről kell eljönnie; az Úr második eljövetele belül kell megtörténjen, magának a Tudatnak az esszenciájában.

A Karácsonyfa – a mi életünk fája

Bármely Alkimistának föl kell emelnie az életének a fáját, a Karácsonyfát: a fények, amelyek megvilágítják, a hátgerinc mentén teljesen kifejlesztett csakrákra emlékeztetnek. A fán a csillag ragyog, amely a koronacsakrát jelképezi, amelyet az ezerszirmú lótusznak, vagy „Sahasrara” csakrának is neveznek.

A Drámának a tetőpontja a Télapó érkezése. A Télapó a Napok Vénjére emlékeztet, aki ajándékokkal megrakva érkezik a valódi emberek számára: akik visszaszerezték a gyermekkorukat az elmében, a szívben és a szexualitásban. A Télapó az Alkímia kandallóján (a hátgerinc) érkezik el hozzánk, és a lábbelinkbe helyezi el az ajándékait, arra szólítva fel minket, hogy folytassuk utunkat az Abszolút felé.